|
|
A "palóc" szó a Kárpát-medencébe
a magyarokkal együtt érkező kunok, orosz, lengyel megnevezése
/polovec - jelentése kun/, és bár a honfoglaló kunok egy-két száz
esztendő alatt úgy asszimilálódtak, hogy sem nyelvük, sem kultúrájuk
nem maradt meg, A Felföld déli részén élő, sajátos életmódot és
kultúrát teremtő népesség megnevezése a palóc maradt.
Az Alföld és a Kárpátok között
húzódó hosszú sávban, a Magyar Középhegység völgyeiben, lapályain
a magyarság egy néprajzi csoportja, a palócok élnek. Történelmük,
tájnyelvük, életmódjuk és hagyományaik megkülönböztetik őket a
körülöttük lakó népcsoportoktól, magyaroktól és szlovákoktól.
Nagyobb részük Magyarországon, a kisebb pedig Szlovákia déli részein
lakik, de tudományos kutatások alapján inkább a magyarországi
palócok ismertek.
A mintegy millióra becsülhető
népesség etnográfiai tekintetben számos csoportra oszlik, de központjuk
a Mátra környéke. Innen keletre, nyugatra és délre 50-100 kilométeres
távolságban helyezkednek el a velük rokon palócos csoportok, közöttük
keleten a barkók, nyugaton a Zobor aljaiak, akik Szlovákiában
laknak. A Mátra-vidéken, mint a palócok etnikai és kulturális
központi táján a leginkább felismerhetők azok a vonások, amelyek
a környező csoportokat az egész nagytájon jellemzik.
A palóc népi kultúra jegyei ma
is sokféle formában megtalálhatók, illetve fellelhetők Parádon.
Az eredeti népviselet, bár nem köznapi viseletként, de gyakran
"megjelenik" ünnepélyek, lakodalmas, közösségi rendezvények
alkalmával. A népviselet igen színes, látványos összeállítású
/hímzések, gyöngyök, díszes fejdísz, szalagok, csipkék stb./.
Az építészeti stílus jegyeit a
régi, illetve műemléképületek őrzik leginkább. Egyes elemeit azonban
a módosult formában ma is alkalmazzák, pld. a melléképületeknek
a régi csűrhöz hasonló megépítésével, vagy a zsúpos tetőfedés.
A népi díszítő művészet az előzőektől
sokkal élőbb és ismertebb. Folyamatosan működnek felnőtt és gyermek
szakkörök, amelyek ezt nagymértékben elősegítik. Nemcsak kiállításokon,
bemutatókon, hanem a hétköznapi életben is gyakran találkozunk
velük, mint használati tárgyakkal /különböző terítők, egyes ruhadarabok,
dísztárgyak, stb./. Sok tekintetben viselik magukon a palóc jegyeket
a népszokások és a gasztronómia területén. Ezek megjelenését összetetten
tapasztalhatjuk a lakodalmak alkalmából. Ezen felül azonban még
számtalan formában léteznek pld. a mozgásos gyermekjátékoknál
is.
Az étkezési szokások, az étrend
napjainkban is sokban kapcsolódik a palóc hagyományokhoz. Az ételek
közül az ismertebbek: a túrós /kapros/ lepény, a ganca, a haluska,
a görhe, a különbözo krumplis ételek.
A palóc népi kultúra jegyei közül
külön is szólni kell arról a népnyelvi sajátosságról, amit Palócföldön
még egyes városokban is beszélnek. A palóc tájszólást elsősorban
az különbözteti meg a köznyelvtől, hogy másképp ejti az a és az
á hangot. Ez nyelvészek szerint a magyar hangtörténet egy korai
szakaszának reliktuma, ami egykor általános volt. A népi csoport
neve, a palóc, szláv eredetű és kun-t jelent, környezetük nevezhette
el így őket. Maguk a palócok valószínűleg török eredetűek, mint
a honfoglaló törzsek egyik része is az volt.
A mai palóc csoport elődeit az
Árpád-korban az Aba-nemzetség és az egri püspökség foglalta területi
egységbe a Felföld keleti részén. A táj népe nagyobbrészt ma is
római katolikus, kevés reformátussal és a társadalmi tagozódásra
nézve fontos, hogy sok volt közöttük a jobbágyok színvonalán dolgozó
és élő kisnemes. Mindezek hatottak a népesség kultúrájára, magatartására.
A megélhetés módját, a gazdálkodást
földrajzi adottságok, a hegyvidék, az erdő határozta meg, amit
később az ipar és a bányászat módosított. A legrégebbi népi építmények
fából készültek és a XVIII. század végével abbamaradt technikát
Balassagyarmaton és Parádon lakóházak, gazdasági épületek szemléltetik,
múzeumi megőrzésben. A palóc lakóház egyik jellemzője volt a szoba
közepén álló faoszlop, a "boldoganya", amit kultikus
képzetek, hiedelmek vettek körül. Jellemző volt még a lakás használatának
az a módja, hogy a nők külön helyiségben aludtak. A bútor legrégebben
házilag készült, egyszerű lócából, nagyfiókos asztalból állt,
a XIX. század közepén kezdődött el, a festett bútorok divatja.
Különösen szépek az áttörten faragott hátú lócák, székek. Igazi
palóc készítmény a lakodalmi fonott kalács, amit helyenként szalaggal,
mézeskaláccsal díszítenek. Az egykor változatos, színes női viseletet
már nem hordják, de a fesztiválokon még láthatók. Így a Mátra
vidéki aranycsipkés főkötő, a nógrádi farkas-főkötő, vagy a boldogi
lukacsos hímzéssel díszített fehér vállkendő.
Sok-sok tartalmi részletezés mellett
az mindenképpen megállapítható napjainkra, hogy a gazdag népszokásoknak
eseményeit legjobban a fesztiválokon lehet megismerni.
A természeti és néprajzi adottságok
felkínálták az alkalmat arra, hogy a palócok körében hagyományos
zenét, táncot, a sokféle formájú népviseletet és a régi paraszti
életmódot, kultúrát reprezentáló használati eszközöket egy-egy
ünnepélyes alkalommal be lehessen mutatni.
A Parádi Palóc-napot az 1960-as
évektől két-három évenként tartják meg, néhányszor a színhelyet
a szomszédos és ugyancsak palócok lakta Nógrád megye adta.
1993-ban immár nyolcadik alkalommal
kerül megrendezésre a Palóc Napok rendezvénysorozata.
|
 |
|
|
- Cím:
Parád, Sziget u 10.sz.
- A
Palócház nyitvatartása 2006. október 1-tol technikai okok miatt
szünetel.
Parád
település legjelentősebb műemléke a Palóc Ház, melyben
megtekinthetjük a jellegzetes palóc bútorokat, ruhákat,
az udvaron pajtát, ólat, felszereléseket a valóságnak megfelelően
felépítve.
A
XVIII. sz. utolsó harmadában épített ház a falu északnyugati
szélén, a Tarna mellett áll. Szalagtelken fekvő, soros beépítésű,
melynek udvarán gazdasági épületek is helyet kaptak. A parádi
Palóc Ház a mátravidéki faépítkezés utolsó megmaradt emléke:
mindhárom épületet zsilipelt technikával, fából készítették.
A lakóházban szoba, konyha, pitvar és kamra van a 150 évvel
ezelőtti állapotnak megfelelően berendezve. A parádi Palóc
Ház a népi kultúra és építészet fontos emlékhelye, múzeumként
látogatható.
Palóc-ház:
Fából készült XVIII. századi, rendkívül archaikus hatású
épület. Eredetileg kétsejtű volt, ez később kiegészült a
nők hálóhelyével, a űutetlen kamrával. A szobában kürtős
kemencében tüzeltek. Értékes a középparaszti gazdaságra
utaló emlék az udvar végében lévő csűr.
|
 |
 |
 |
 |
A
tájház egy tipikus palóc nagycsalád XIX. század végi portáját
és életmódját reprezentálja. A falu közepén álló, fából és kőből
épült zsúptetős, háromsejtű ház régi parádi család tulajdona volt.
A telek első részén, az udvaron lakóház, ólascsűr, hidasól és
gémeskút áll.
A
ház utca felőli része még a XVIII. század végén fából, zsilipeléssel
épült. A szobában van és onnan is fűthető a hatalmas, lapos kemence.
Szája elől egy kis kéményszerű"síp" vezette föl a füstöt
a padlásra. Az udvar végén keresztben áll a csűr, amelynek egyik
fiókja volt az istálló. A telek berendezéséhez tartozik az ugyancsak
teljesen fából készült, ácsolt disznóól. A palóc házat tájháznak
rendezték be.
A háznak nevezett lakószobába a pitvaron keresztül juthatunk.
A pitvar inkább tároló, mint lakóhelyiség, benne élelmiszert,
egyéb házi eszközöket tartottak.
Az
ún. "ház" a családi élet színtere, az egyetlen fűthető
helyiség. A sarokban nagőztek, étkeztek, a sarokpaddal övezett
asztalnál. A kemencén aludtak az öregek és a gyerekek.
A
pitvarból balra nyílik a fűtetlen hálókamra, ahol a nagycsalád
nőtagjai aludtak. Szúnyoghálós ágyuk mellett, a rengon a bölcső,
az ácsolt és festett ládákban az asszonyok kelengyéje található.
A
férfiak az istállóban és a padláson aludtak: csak étkezni jártak
a házba.
A
XVIII. század utolsó harmadában épített lakóház, illetve a csűr
és a hidas ól a Mátra vidéki faépítkezés utolsó megmaradt emléke.
A ház berendezése a XVIII-XIX. században élt nagycsalád életmódját
rekonstuálja. Az első szoba a nagy kemencével, háztartási eszközökkel,
faragott asztallal és lócákkal a családi élet fő szintere. A lakókamra,
mely díszes szőttesekkel, hímzésekkel, faragott és festett bútorokkal
van berendezve, a nők hálóhelye volt.
"
A fejérnépnek éjjeli helye a' Kamrika (kis Kamra).....
Ottan van a' nyoszolya, ágyi ruha 's a.t.
Ez soha se fülik, és az ablakja akkora,
hogy az ember' ökle alig férhet be rajta........."
A
megélhetés módját, a gazdálkodást földrajzi adottságok, a hegyvidék,
az erdő határozta meg, amit később az ipar és a bányászat módosított.
A legrégebbi népi építmények fából készültek és a XVIII. század
végével abbamaradt technikát Balassagyarmaton és Parádon lakóházak,
gazdasági épületek szemléltetik, múzeumi megőrzésben. A palóc
lakóház egyik jellemzője volt a szoba közepén álló faoszlop, a
"boldoganya", amit kultikus képzetek, hiedelmek vettek
körül. Jellemző volt még a lakás használatának az a módja, hogy
a nők külön helyiségben aludtak. A bútor legrégebben házilag készült,
egyszerű lócából, nagyfiókos asztalból állt, a XIX. század közepén
kezdődött el, a festett bútorok divatja. Különösen szépek az áttörten
faragott hátú lócák, székek. Igazi palóc készítmény a lakodalmi
fonott kalács, amit helyenként szalaggal, mézeskaláccsal díszítenek.
Az egykor változatos, színes női viseletet már nem hordják, de
a fesztiválokon még láthatók. Így a Mátra vidéki aranycsipkés
főkötő, a nógrádi farkas-főkötő, vagy a boldogi lukacsos hímzéssel
díszített fehér vállkendoő
Sok-sok tartalmi részletezés mellett az mindenképpen megállapítható
napjainkra, hogy a gazdag népszokásoknak eseményeit legjobban
a fesztiválokon lehet megismerni.
A
palóc házat tájháznak rendezték be.
|
|
|
|
